Eszembe jutottak a középiskolás barátaim (talán a Wallflower miatt). De nem depressziós módon. Csak eszembe jutott, hogy hogyan voltak helyeink. Amik senki másnak nem jelentettek semmit és nem is jelentenek semmit. Csak nekünk. Mint a két-ház-között. A hely ahol minden reggel gimi előtt és gimi után együtt cigiztünk és beszéltük meg életünk és a gimi eseményeit. Hogy amikor a felújítás idejére elköltözött az iskola és nekünk el kellett költöztetni a két-ház-közöttet. Hogy a „Deák” akkor még nem a Deák Ferenc Teret jelentette nekem, hanem egy középiskola hátsó bejáratát a parkoló után ahol minden pénteken és szombaton találkoztam a barátaimmal. És, hogy azok a „barátok”, hogyan változtak időről időre. Hogy néhányan egyszer csak nem jöttek délutánonként, hogy néhányan egyszer csak jöttek, hogy volt aki kis időre és volt aki többre. Amikor a gimis legjobb barátnőmtől életem legjobb ajándékát kaptam ott a lépcsőn egy napon mikor azt hittük minden nagyon jó lesz, de beborult az ég és iszonyat eső lett: egy levelet amiben megírta mit jelent neki a barátságunk. Nem tudom hova tűnt az a levél, de az emlékeimben meg van. És akkor ott volt még a „Csoky” is (Csokonay Vitéz Mihály tér) ahová az egész gimi járt cigizni, és valahogy mindenki azt hitte, hogy milyen titkos hely és ott nem szúrnak ki minket a tanárok, pedig a tanári ablaka pont oda nézett. Egyszer egy néni teljesen kiakadt a csikkektől és oltári nagy balhét rendezett. Persze egy hétig nem járt oda senki. Aztán minden ment tovább mint régen. A „Derkó” volt az ahol a város menő gyerekei találkoztak és voltak el péntek esténként. Legalábbis mi ezt beszéltük. Mi mindig Zsófiék-előtt találkoztunk és onnan mentünk a Deákra. Nagyon jó volt. Remélem tudják, hogy nagyon jó volt. És remélem, hogy boldogak. Ha otthon vagyok néha szoktunk találkozni. De már nem a Deákon hanem a városban valahol.
Már a harmadik fehér pillangót látom egyébként. Vajon ugyanaz a pillangó amit tegnap láttam?
Amikor az egyik barátom a kedvenc reggelizőmmel szivat, hogy mindig ugyanoda járok, arra gondolok, hogy nem tudja mit jelentenek nekem ezek a helyek. Talán egy nap elmesélem neki. Ezeket a dolgokat szóban olyan nehéz elmondani. Egyfelől egyből nem jutnak eszébe az embernek és még ha eszébe is jutnak akkor is esti órákban vagy random sétákon a Parlamentnél. És olyan fura lenne, leírni, hogy “hé, tudod amikor ezt mondtad nem jutott eszembe egyből ez a dolog, de most van ez a gondolatmenetem és:…
Most hoztam magammal cigit és ugyanúgy vettem egy americanót. Megint meleget, pedig gondolkodtam a hidegen. Aztan amikor meggondoltam magam már túl késő volt. Mindegy, mert finom és hamar kihűlt és egyáltalán nincs melegem. A telefonom most jelzett, hogy tíz százalékon vagyok, szóval lassan indulnom kell. Van nálam bankkártya, így tudnék vonaljegyet venni és a könyvem is nálam van. De ha lemerül a telefonom és eszembe jut valami nem fogom tudni felírni a jegyzetbe.
Eredetileg reggeliért indultam, hogy vegyek valamit otthonra és közben megnézzem az X-men 97 új részét. Aztán meggondoltam magam, vettem a Starbucksban egy tojásos bagelt (nincs már croissant, pedig az volt a kedvencem, de a bagel is ugyanolyan finom volt) és ide jöttem.
(Ha öt százalékon leszek, tényleg el kell indulnom, de addig még talán van egy kis időm nézelődni. Az a rossz az iphone-ban, hogy olyan hamar lemerül és általában a legrosszabbkor.)
Már megint elrepült egy fehér pillangó és mostmár elmondom, hogy erről eszembe jut a Lana Del Rey dalszövege: send-me-three-white-butterflies-to-know-that-you’re-here.
Holnap reggel elutazom a Balatonra egy barátnőmhöz pár napra. Már alig várom, hogy vonatozzak és zenét hallgassak. Még 37 oldal van a Wallflowerből, azt nagyon szeretném ma befejezni. De nem tudom, hogy a Zabhegyezőt vagy a Randomot vigyem magammal a Balatonra.
Hirtelen két százalékon lettem és fotózás közben elkevertem a könyvjelzőm a könyvben. És most ki kell kapcsolnom a zenét. És a bluetooth-t. És a mobilnetet. De reménykedek az iphone csodájában vagyis, hogy amikor több százalékot esik a töltöttség akkor valamilyen csoda folytán legalább tíz százaléknyi időt bír ki a telefon egy százalékon. Azon gondolkodom, hogy ez direkt van-e így kitalálva.
